Babiana
A Dél-Afrikából származó Babiana nagyon szép és ritka gumós növény. Általában tavasszal virágzik, de ha március végén ültetjük el gumóját, nyár végén is virágzásra bírhatjuk.
Ez a gumós növény a nősziromfélék (Iridaceae) családjának tagja. Vadon élő fajai Dél-Afrika délnyugati részén fordulnak elő. Osszesen mintegy 30 különböző faja ismert, de szinte kizárólag a Bab iana stricta hibridjeit nevelik kultúrnövényként. A virág hat sziromlevélből áll, amelyekből a B. stricta esetében a külső három fehér, a belső három pedig ultramarinkék.
Egy másik termesztett változat, a B. stricta var. rubro-cyanea virágai mélykékek, közepük pedig piros színű. Egy-egy elágazó száron akár 10-20 virág is fejlődhet.
Élettartam: Az öreg gumók idővel elpusztulnak, de szinte minden esetben fejlődnek sarjgumók.
Idény: Alapvetően tavasszal virágzik, de nyár végén is hozhat virágokat.
Gondozás: Tartása és gondozása nem nehéz.
TANÁCSOK DIÓHÉJBAN
Méret és növekedés:A Babiana dél-afrikai gumós növény, amely kb. 20 cm-es, kardszerű, zöld leveleket és 20-30 cm magas, esetenként kimondottan elágazó virágszárat nevel.
Virág és illat:
A Babiana általában tavasszal virágzik, de ha a gumókat márciusban ültetjük el, a virágok nyár végén jelennek meg. A virágok merev száron helyezkednek el, a bimbók egymás után, egyesével vagy kettesével fejlődnek ki. A virágoknak nincs illatuk. A Babiana virágainak színskálája a fehértől a rózsaszínes sárgáig, az ibolyakéken át egészen a vörösesbarnáig terjed.
Fény és hőmérséklet:
A növekedési időszakban a növény sok fényt igényel. A 20 °C körüli hőmérséklet az ideális számára.
Öntözés és trágyázás:
Ha a gumókat októberben ültetjük el, a téli időszakban csak nagyon keveset kell öntöznünk a növényt. Ezután azonban kapjon bőségesen vizet és ezzel együtt tápoldatot is.
Ha a levelek kezdenek száradni, csökkentsük az öntözővíz mennyiségét.
Föld és átültetés:
A növény számára ideális földkeverék két rész komposztból, egy rész tőzegből és egy rész homokból áll. A gumók általában októberben kerülnek a földbe. Az ültetésnél gondoskodjunk megfelelő drénrétegről.
Nyesés, visszavágás: Nem kell visszavágni.
Környezet: A ritka, színpompás Babiana önmagában mutat a legszebben.
A Babiana szaporítása:
A gumókat októberben tegyük cserépbe. Egy 10 cm átmérőjű cserépbe 5-6 gumó kerüljön. Az ültetéshez használjunk előzőleg a sütőben sterilizált földet, hogy a földben ne legyenek kártevők, csírák és baktériumok. Ezenkívül fontos még, hogy a föld laza, porózus és jó vízelvezetésű legyen. A gumókat fedjük be 5-6 cm vastagon földdel, és tegyük a cserepet hűvös helyre. Kezdetben a föld ne legyen túl nedves. Ez gondos öntözést és jó érzéket kíván. Ha megjelennek az első levelek, tegyük a cserepet világos, meleg helyre. Később a növénykék több vizet és tápoldatot is kaphatnak.
A virágzási időszakban, vagyis egész nyáron, rendszeresen öntözzük, és néha adjunk neki tápoldatot. Ha a levelek kezdenek száradni, csökkentsük az öntözővíz mennyiségét. A gumókat szedjük ki a földből, tisztítsuk meg, és helyezzük el őket száraz, hűvös helyen. Októberben újra ültessük el a gumókat. Ha azt szeretnénk, hogy a Babiana a nyár végén, ősz elején virágozzon, a gumókat elég márciusban elültetnünk.
Fiatalítás:
A Babiana általában sok sarjgumót nevel, amelyeket az anyagumóról könnyen leválaszthatunk. Ezeket
mindjárt el is ültethetjük az eredeti cserépbe a még virágokat nevelő gumók mellé. Idővel a kisebb gumók egyre erőteljesebbek lesznek, a nagyok pedig visszafejlődnek.
A sarjgumóról való szaporítás türelmet igényel, mert általában három-négy évbe is beletelik, amíg a növény virágokat hoz, de csodálatos látványuk kárpótol minket a várakozásért.
Szaporítás magról:
A vállalkozó kedvű szobakertészek a magról való szaporítással is megpróbálkozhatnak. A magokat rögtön beérésük után vessük el könnyű földbe. Az öntözővíz mennyiségére és minőségére fordítsunk nagy figyelmet. Ha a szaporításnak ezt a módját választjuk, az első virágzásra akár öt évet is várnunk kell.
A gombaspórák tulajdonképpen mindenütt megtalálhatók, mindössze némi nedvességre és melegre van szükségük a fejlődéshez. Épp ezért fontos, hogy a gumókat száraz, hűvös helyen tároljuk. Ügyeljünk arra is, hogy a gumók teljesen fagymentes helyet kapjanak. Fagyérzékeny.A mi klímánkon a Babiana csak a lakásban tartható, ugyanis nagyon érzékeny a hidegre, és fagypont alatti hőmérséklet esetén azonnal tönkremegy. Az átteleltetési környezetre fordítsunk nagy figyelmet. A fekete gumókat különítsük el a többitől, mert ezek betegek. Gombaölő szeres kezeléssel ugyan még megmenthetők, de jobb, ha megválunk tőlük.
Figyelem! A Babianát mindig reggel tusoljuk le, hogy a levelek estére megszáradhassanak. Ezzel a módszerrel megelőzhetjük, hogy a penészgomba elterjedjen a nedves leveleken.
Ehető gumók:
A nagy világosbarna, a krókuszéra emlékeztető gumót hálószerű héj veszi körül.
A Babiana név a búr pávián szóból származik. A növény nevét onnan kapta, hogy a B. stricta var. rubrocyanea változatnak erőteljes lila színű virágai vannak.
a Babiana gumója a páviánok között igazi csemegének számít, és nem átallják még a földből is kikaparni őket.
Ritka növény:
Ezt az érdekes növényt nálunk sajnos csak ritkán lehet megvenni, és ha mégis, akkor legtöbbször gumó formájában, amit a penészgombák könnyen ellephetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése