Rhododendron simsii
Ezernél is jóval többféle rhododendron-faj létezik. Ezek közül kettő olyan, amely szobanövényként is nevelhető: a kínai (R. simsii) és a japán (R. obtusum) azálea. Az utóbbi a szabadban is megél.
Az azáleák gondozása nem nehéz, de a növénynek azért van néhány különleges igénye. Ha ezeket teljesítjük, kiváltképp, ha enyhén savanyú, mészszegény földbe ültetjük, viszonylag egyszerű a kezelése.
A növények olykor megbetegednek
Az azáleákat sajnos számos kártevő támadja meg, kezdve a levéltetvektől egészen az azáleamolyig. Ha túl sok kártevőt találunk a növényen, inkább dobjuk ki.
Virágzás idején naponta öntözzük! Az azáleák rendkívül gyorsan kiszáradnak, ezért - mindenekelőtt virágzás idején- minden nap mészmentes (pl. felforralt és lehűtött) vízzel öntözzük meg őket. Az sem baj, ha időnként víz áll a cserép alatti tányérkában. Megfelelő gondozás esetén a növény hetekig virágzik.
Válasszuk ki a legszebb fajtát! A szobai azáleákon sok nemesítő próbálja ki tehetségét, így aztán egyre újabb és újabb fajták jelennek meg. Nem csupán fehér, rózsaszín vagy vörös virágúakat találunk köztük, hanem számos átmeneti árnyalatút is, s mindezek ősztől tavaszig a legkülönbözőbb időszakokban virágozhatnak. Válasszuk tehát ki az ízlésünknek leginkább megfelelőt!
Az egyszerű és a telt szirmú változatok között is választhatunk.
ÖTLETEK A VÁSÁRLÁSHOZ
Élettartam: Ha megfelelően gondozzuk őket, az azáleák sok évig elélnek.
Idény: Késő ősszel és ezt követően egész télen van szezonja.
Gondozás: Egyszerűen kezelhető növény, de a gondozási hibákat rosszul tűri.
TANÁCSOK DIÓHÉJBAN
Általában 15 és 50 cm közötti azáleákat árusítanak. Nagyon lassan nőnek kis bokorrá vagy fácskává.
Virág és illat:
A rendkívül sokféle színű és méretű virág szép és egzotikus, illata azonban elég gyenge.
Fény és hőmérséklet:
A növény szereti a fényt, de soha ne állítsuk tűző napra. A hőmérséklet ne emelkedjen 15 °C fölé — minél hidegebb helyen áll az azálea, annál több virágot hoz.
Öntözés és trágyázás:
A növény sok vizet igényel, de csak mésztelenített vagy állott vízzel szabad öntözni.
A kezeletlen vezetékes vizet nem bírja. A virágzást követően, májustól július végéig mészszegény trágyával trágyázzuk.
Föld és átültetés:
Ha átültetésre kerül sor, az tavasszal, a virágzás után történjen. Speciális azáleaföldet vásároljunk, és lapos cserepet használjunk. Az átültetés előtt az új agyagcserepet néhány órára áztassuk vízbe.
Nyesés, visszavágás:
A hervadt részeket rendszeresen távolítsuk el. A virágzás után vágjuk vissza a leghosszabb hajtásokat. Szeptemberben néhány új hajtást lecsíphetünk, hogy több hely maradjon a bimbók számára.
Szaporítás:
A fejdugványok július/augusztus hónapban elég könnyen meggyökeresednek. A fiatal növények azonban nagyon sok meleget és magas páratartalmú levegőt igényelnek, ezért 3-4 hét időtartamra borítsunk a cserépre egy műanyagzacskót.
Az azáleának számos változata ismeretes: vannak fehér, rózsaszín, vörös, sőt kétszínű virágú; egyszerű és telt szirmú; korán (okt.), valamivel később (jan.) virágzó, illetve egészen kései virágzású fajták.
Hogyan marad azáleánk szép és egészséges?
Elvirágzás után a szobai azáleát sokan kidobják, pedig több éven át is meg lehet tartani. Ha a virágzás után megfelelően bánunk vele - hideg és világos helyre tesszük, de nem hagyjuk kiszáradni -, a következő ősszel vagy télen virágzó „újraéledéssel" hálálja meg.
Nyáron tegyük ki a kertbe!
A fagyosszentek után, körülbelül május közepén az azáleákat kitehetjük a balkonra vagy a kertbe, és egészen őszig ott hagyhatjuk őket. Keressünk egy félárnyékos, de meleg helyet, és ültessük át a növényt egy tiszta tőzegkorpával megtöltött, nagy cserépbe.
Szeptember-októberben vigyük vissza a házba!
Eleinte azonban ne tegyük 5-10 °C-nál melegebb helyre. Amikor az első bimbók színesedni kezdenek (mintegy hat hét múlva), a növényt bevihetjük a lakószobába. Amíg meg nem szokta az új helyét, a levegő nem lehet túl száraz, különben lehullanak a bimbók.
A sok víztől szép és egészséges lesz a növény
A virágzás megindulásáig a növény minden részét naponta permetezzük le vízzel. A már kinyílt virágok azonban nem viselik el a vizet: csúnya foltok keletkeznek rajtuk. Mindig figyeljünk a hervadt levelekre és virágokra - ezek figyelmeztető jelei annak, hogy a növény kezd kiszáradni. Ilyenkor helyezzük az egész cserepet egy mésztelenített, langyos vízzel telt vödörbe, és hagyjuk, hogy jól megszívja magát vízzel.
A virágzás után az éves ciklus kezdődik elölről: nemsokára kihelyezhetjük a növényt a kertbe.
Vízzel permetezni csak a bimbókat szabad, a virágokat már nem!
NÖVÉNYDOKTOR
Ha a növény hullajtja a leveleit, annak többnyire a kiszáradás az oka, de a túltrágyázás és a túl nagy meleg is okozhatja a virágok és a levelek hullását.
A levelek és hajtáscsúcsok megsárgulását előidézheti a föld vagy a víz túl magas mésztartalma, de vashiány miatt is felléphet ez a tünet. Használjunk mésztelenített vizet és mészszegény trágyát. Vashiány esetén öntözzük a növényt drogériában kapható vastartalmú oldattal.
Ha levéltetveket találunk a friss, zsenge hajtásokon és rügyeken, valamilyen rovarirtó szer vagy egy szappanos vizes fürdő segíthet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése