Brunfelsia pauciflora var. calycina
A fényes, bőrnemű levelű Brunfels-cserje kékeslila virágai fokozatosan egyre sötétebbé válnak. Általában virágosan vásároljuk meg, és körültekintő gondozásra van szüksége, hogy másodszor is virágba boruljon.
Ez a növény 1530 óta ismert. A Brunfels-cserje a német orvos-teológus-botanikus Otto Brunfelsről kapta a nevét, aki 1530-ban vált ismertté egy kitűnő rajzokkal illusztrált fűszer- és gyógynövénykönyv szerzőjeként. A cserje ugyan nem gyógynövény, de szimbolikus jelentőségű: Brazíliában és a Nyugat-Indiai szigeteken a férfivá avatási . szertartásokon belőle font koszorút aggatnak a fiatal férfiak nyakába.
Különösen szépek a virágai.
A Brunfels-cserjét elsősorban széles, lapos, tányér alakú virágaiért kedvelik. A virágok színe a mélykéktől a csaknem tiszta fehérig változhat.
Nyáron egyszerűbb a gondozása.
A Brunfels-cserjét nem egyszerű kivirágoztatni, mert néhány hétig meghatározott hőmérsékleten kell tartanunk. Ezt követően azonban már valamivel egyszerűbb a dolgunk. Fontos azonban, hogy a számára megfelelő földkeverékbe ültessük, megfelelően öntözzük és pótoljuk a tápanyagokat, óvjuk a közvetlen napfénytől, a hidegtől és a huzattól. Mindössze ennyi a teendőnk.
ÖTLETEK A VÁSÁRLÁSHOZ
Vásárláskor ügyeljünk arra, hogy a kiválasztott Brunfels-cserjén sok bimbó legyen, és sötétzöld levelein ne legyenek sárga foltok.
Élettartam: Nagyon hosszú életű lehet és többször is virágozhat.
Idény: Többnyire virágzáskor, januártól áprilisig kínálják eladásra.
Gondozás: Kissé érzékeny, rendszeres figyelmet igényel.
Méret és növekedés:
A Brunfels-cserje hajlamos a felnyurgulásra és a felkopaszodásra, de ha a virágzási időszak után minden évben erősen visszavágjuk, nem nő 30 centiméternél magasabbra.
Virág és illat:
A 25-30 faj némelyikének finom illatúak a virágai, de szobanövényünknél ezt sajnos nélkülöznünk kell. Nagy, tányér alakú virágai hónapokig pompáznak.
Fény és hőmérséklet:
Mivel a növény Dél-Amerika esőerdeiből származik, magas páratartalmat és mintegy 20-22 °C-os hőmérsékletet igényel. Ősszel tegyük hűvösebb (10-15 °C) helyre, hogy a virágbimbók megfelelően kifejlődhessenek. Szereti a világos helyet, de nem tűri a közvetlen napfényt. Félárnyékban is nevelhetjük, de ekkor csak egyszer virágzik.
Öntözés és trágyázás:
Mindig lágyított, mészmentes vizet használjunk az öntözéshez. A növekedési időszakban és virágzáskor gyakrabban és bőségesen, a nyugalmi időszakban kevesebbet öntözzük. Tavasszal és nyáron hetente egyszer tegyünk az öntözővízbe tápoldatot. Párásítsuk gyakran a környezetét, ha túl alacsony a levegő páratartalma.
Föld és átültetés:
A virágzást követő kéthárom hetes nyugalmi időszak után ültessük át. Viszonylag kis cserepeket vagy lapos tálakat és tőzegkorpával kevert általános virágföldet használjunk.
Nyesés, visszavágás:
Átültetéskor erősen vágjuk vissza, mert egyébként fokozatosan felnyurgul és felkopaszodik.
Szaporítás:
A visszavágáskor lenyesett hajtáscsúcsokat dugványként használhatjuk. A Brunfels-cserjét a legegyszerűbben dugványozással szaporíthatjuk. Tavasszal az átültetéskor lenyesett hajtáscsúcsokból készítsünk 7-10 cm hosszú dugványokat. Mivel nehezen gyökeresednek, mártsuk őket szaküzletben kapható gyökeresedést serkentő hormonkészítménybe. Ezután ültessük el a dugványokat nagyon
nyirkos tőzeg és homok keverékébe. A cserépre vagy a szaporítóládára borítsunk szellőzőnylásokkal ellátott fóliát, és állítsuk meleg, legalább 20 °C hőmérsékletű helyre. Legyünk türelmesek, mert hat-nyolc hétig is eltarthat, amíg a dugványok meggyökeresednek. Ekkor ültessük kis őket egyenként cserepekbe, és ne hagyjuk a földjüket kiszáradni.
Környezet:
Mivel a Brunfels-cserje elég igényes, legjobb, ha nem ültetünk mellé más növényt. Átteleltetés után félárnyékos helyen is nevelhetjük a növényt.
A Brunfels-cserje egy éve
Januártól márciusigA virágos növényt általában ezekben a hónapokban vásárolhatjuk meg. Ilyenkor mérsékeltebben öntözzük, és főleg ha száraz a levegő, gyakran párásítsuk a környezetét. Ehhez lehetőleg mészmentes vizet használjunk. A vezetékes ivóvizet néhány percig forraljuk, így a benne lévő mész vízkő alakjában kiválik. Télen a lehető legvilágosabb helyre állítsuk.
Áprilistól májusig
A virágzási időszak után ültessük át a növényt. Az átültetéshez általános virágföldből és tőzegkorpából készített keveréket vagy készen kapható tőzeges termesztőközeget
használjunk, de előtte megérdemli a két-három hetes nyugalmi időszakot. Ne ültessük túl nagy cserépbe, vagyis túl sok földbe, mert kevesebb virágot hoz a következő tél folyamán. A növény hajlamos a felnyurgulásra és a felkopaszodásra, ezért átültetés után erősen vágjuk vissza. Hetente egyszer adjunk az öntözővízhez nitrogéndús tápoldatot.
Júniustól októberig
Nyáron az egyébként érzékeny növényt nyugodtan kitehetjük a kertbe vagy az erkélyre. Meleg, szélvédett zugot keressünk neki. Ha a lakásban hagyjuk, semmiképpen ne állítsuk déli fekvésű ablakba, mert levelei a közvetlen napfény miatt könnyen megperzselődhetnek. Továbbra is rendszeresen öntözzük és trágyázzuk.
Novembertől decemberig
Állítsuk a növényt nyolc hétre hűvös, 10-15 °C hőmérsékletű helyre. Az alacsony hőmérséklet elősegíti az új bimbók fejlődését. Mérsékelten öntözzük, és egyáltalán ne trágyázzuk.
NÖVÉNYDOKTOR
Gyakran előfordul — elsősorban télen —, hogy a növény levelei elhalványodnak vagy megsárgulnak, sokszor csak a levélerek láthatók. Ennek oka többnyire a nem megfelelő tápanyag utánpótlásban vagy a rossz földkeverékben keresendő.
Ültessük a növényt sok tőzegkorpával kevert földbe, és adjunk az öntözővízhez vas-szulfátot (0,5 g/1), amit mezőgazdasági boltokban vásárolhatunk meg.
Nyáron gyakran megtámadják a levéltetvek és a takácsatkák. Ennek sokszor az az oka, hogy alacsony páratartalmú, meleg és közvetlen napfénynek kitett helyen neveljük a növényt. Változtassuk meg a helyét, és tusoljuk le mészmentes vízzel. Erős fertőzés esetén használjunk rovarirtó szert a kártevők ellen.
Playtech Playtech Software Review for Indian Players | Kadangpintar
VálaszTörlésKADANGPINAR, India (June 5, 2021) – Playtech is the leading casino software provider for Indian players. KADANGPINAR is dedicated to kadangpintar Indian players,